#Körömápolás – #FDM – lelki okok

Vannak alapvető higiénés szabályok. Első blogomban már leírtam, de Ismét ide pötyögöm, hogy 28 év egészségügyi múlt áll mögöttem. Boncteremben szükséges volt, hogy minden boncolást követően megfelelően mossunk kezet. Itt ezalatt nem azt értem, hogy megnyitom a csapot, folyatom és alá tartva kezem meg-meg lötykölöm. – annak előtt voltam műtős fiú is, ahol szakszerű kézmosási technika elsajátítása minimum feltétel volt. – Folytatván, minden nap vagy 40 X mostam kezem, tisztítottam körmeim. Elég hamar rá jöttem, hogy mivel jobb kezes vagyok a bal kezemen levő körmeim reszelése nem okoz nagy gondot, viszont jobb kezemen nem a szakma szabályainak megfelelően tudom és nem is túl esztétikusan reszelgetni körmeim. Így arra az elhatározásra jutottam, hogy bízzuk ezt megfelelő szakembere, vagyis manikűrösre. Mind a műtőben, mind pedig a boncteremben elengedhetetlen volt a kéz célszerű, szakszerű és persze hova tovább időszerű mosása, illetve fertőtlenítése. Mióta terapeutaként végzem tevékenységem és cél eszközöm nem más mint a kezem, így ma már a köröm hossza és egyben ápoltsága is meghatározó tényezővé vált. Heti rendszerességgel ülök a manikűrössel szembe, hogy esztétikussá és széppé varázsolja körmeimet. Volt vendég a szalonban ki meg kérdezte az egyik kolléganőmet, hogy a masszőrötök esetlegesen ” más szexuális beállítottságú”? Furcsa, és persze kissé sértőnek is véltem ezen kérdést. Ma, mikor egy férfi keze ápolt és tiszta, akkor már melegnek kéne lennie? Törvényszerűnek érzem, hogy mind magam, mind vendégeim egészségének védelme érdekében, nem csak kezem, de igen is teljes fizikai mivoltomban ápolt legyek. Körömöm hossza befolyásolja, mondjuk az #FDM terápiában alkalmazott technikámat. Mivel a hüvelykujjammal gyakorlok húzást, vagy esetlegesen nyomást a test pontjaira így a vendég szemszögéből egyáltalán nem mindegy, hogy ujjbegyemmel, vagy körmömmel karistolom bőrét. Aki volt már nálam #FDM terápián az nagyon is jól tudja miről beszélek.

Van olyan masszőr kolléganő aki kesztyűben masszíroz, van ki igen hosszú körmökkel. Persze ha a vendégnek megfelel, ám legyen. Számomra ezek pont annyira érthetetlenek, mint mikor egy kolléga minden vendégét ugyanúgy masszírozza. Már rég megtanultam, hogy nincs két egyforma ember, ennek következtében masszírozni sem lehet egyformán mindenkit. Máshol fáj, máskép reagál. Persze ha szimpla masszázsra jön valaki, akkor első alkalommal vannak jól bevált, tanult fogások és technikák. Viszont, ahogy megismerjük egymást úgy alakul ki miként is fogom aktuális vendégemet masszírozni. Fontos számomra, hogy egész személyként kezeljem aki hozzám fordul. Vagyis a sablonos munka előbb utóbb megbosszulja önmagát. Speciálisan fentebbi mondataim a masszázs variációkra értendők. Az meg magától érthető, hogy bármilyen terápia csak is egyénre szabott. Nálam van idő foglalkozni a vendéggel. Ha ugyan is terápiára jelentkezik hozzám, akkor minimálisan egy órát szánok rá egy + fél órás ráhagyással. Előfordulhat, hogy a probléma kissé súlyosabb és ezáltal több időt igényel, s nem teszem ki magam annak, hogy feszültebben kezelem vendégem, mert már kint vár rám a következő.

Most viszont rátérek az FDM terápia leírására. Vagyis, mikor érdemes és ajánlott igénybe is venni. Az FDM nem más mint a Fascia Disztorziós Modell rövidítése. Hazánkban és persze a világban egyre jobban elterjedő mozgásszervi és akár belszervi problémák megoldására szolgáló technika. 

Fascia: kötőszövet, a terapeuta – én – a paciens ezen szervére fejt ki nyomást, vagy tolást, mely viszont a szomszédos, vagy kapcsolódó szövettípusokra gyakorol jótékony – gyógyító – hatást. Persze ez nem ennyire egyszerű. Dr. Stephen Typaldos manuálterápiás orvosként tudományos munkásságán keresztül vizsgálta a humán fasciális zavarokat. Typaldos írta le először azt a 6 féle fasciális zavart, melyet fascia disztorziónak nevezett el. Létrehozta azt a tiszta diagnosztikai módszert, melyet a manuálterápiás kezelések során eredményesen lehet alkalmazni. A terapeuta a vendég irányítása révén, annak testbeszédéből vonja le azon következtetést, mely módszert szükséges alkalmaznia.

 Dr. Typaldos azon következtetést vonta le, hogy fájdalomra fájdalommal reagáljunk és az agyi neuronok tudják a dolgukat. Mivel a test izmai, ízületei, fasciái az agy parancsa alapján működnek. Ha kibír még 10-20-30 – probléma függő – perces fájdalmat, akkor a jó eséllyel fájdalomnetesen távozik. Természetesen ismétlésre minden esetben szükség van. 

Számomra nagy megtiszteltetés amikor egy fájdalmával küszködő vendég felkeres. Az FDM terápia minden esetben egy komplex terápiát foglal magában az én perspektívámból. Mit is jelent ez? A panasz, a vendég és természetesen sok más körülmény figyelembevételével alkalmazok még akár Flossing terápiát, vagy Kinezio Tape ragasztást, de ajánlhatok olajkeverékeket is. Vagyis komplex, illetve holisztikus szemlélettel közelítek panaszos vendégem irányába. Nem csak és kizárólagosan a fájdalmat és/vagy a sérülést tekintem kezelendőnek, ha nem foglalkozni szükséges a kialakulás alaphelyzetével, pszichoszomatikus eredetével is. Mert tudomásul kel venni, hogy egy adott testi tűnet, igen is jelzés értékű. A test figyelmeztet, mit és hogy teszek rosszul. Merre, milyen irányban haladunk rossz irányban. Mit nem engedek el, vagy mi az amivel nem foglalkozom kellő mélységgel. Persze ehhez elengedhetetlen némi pszichológiai előtanulmány, illetve érzék is. Tudni kell, hogy közelítsd meg, milyen szavakkal ügyfeled. Van olyan akinek ezen pszichoszomatikus problémákról említést sem teszek, mert rezgéséből, vagy/és nonverbális kommunikációjából tudom, hogy személye messze nem fogantatott erre. Személyét ilyen esetben csak finoman lehet terelgetni, s bízni benne, hogy előbb, vagy utóbb felismeri belső hangját, útmutatását. A szervezet tudja mindig, hogy mire van szüksége testünknek, illetve lelküknek. Ha a felénk áramló jeleket elnyomjuk, elhessegetjük, nem foglalkozunk velük, vagyis jó mélyre betesszük a tudatalattinkba, akkor a test fizikai tűnetekkel jelez számunkra, úgy mint láz, levertség, akut vagy rosszabb esetben krónikus betegségekkel. Mik okozhatnak pszichoszomatikus jelzéseket? Családi, partneri, gyermek, munkatárs, barát által keletkezett konfliktusok. Természetesen a teljesség igénye nélküli a fenti felsorolás, mert minden lelki tusa mely elnyomásra kárhoztatott, mélyre szál a tudatalattiba és csak kitörésre/megoldásra vár. Van amikor az egyén tisztában van vele, hogy ez, vagy az nem jó. Elhízás, mozgáshiány, kevés folyadékbevitel. sok munka, még több stressz átélés. Viszont nem lát teljes képet arra vonatkozóan, hogy is tudna máskép élni, mozogni. Maga a pszichoszomatika, mint tünetkifejezés, vagyis diagnózis nem csak a XIX. század természettudomány találmánya. Az ókorban a görögök és a keleti filozófiában és orvostudományban is köztudott volt a test és a lélek együttes harmóniája által jön létre az EGÉSZSÉG.

 Visszatérve az FDM terápiára, szeretném felhívni mindazon leendő vendégeim figyelmét, hogy fentebb írt – fájdalomra, fájdalommal reagáljunk – mondatom nem véletlen került lepötyögésre. Ezen terápia alatt igen is én mint terapeuta fájdalmat fogok okozni, de mint fb vállalkozói oldalamon is a vélemények résznél olvasható erről írás, méghozzá, hogy bár fájdalommal járt, de sokkal könnyedebben és fájdalomnetesen hagytam el a szalont. ” Győzőnek hála már látom a fényt az alagút végén”. Mindig is azon leszek, hogy azon fájdalom amivel érkezik vendégem, hagyja ott, de legalább elviselhető, minimális mértékre csökkentsük, és folytatva terápiát teljes mértékben megszűntessük.   

Csak néhány panasz és “talán”  kezelése. Ínhüvelygyulladás         – Flossing terápia.

                                                                    Menses görcsök            – Kinezio Tape ragasztás                                   

                                                                    Lumbágó                       – FDM terápia

Természetesen ezek csak példák, mert mint fentebb írtam állapotfelmérést követően a páciensnek elmondom az általam nyújtható lehetőségeket s éppen aktuális lelki állapotától is függően, közösen fogjuk eldönteni milyen kezelésben fog részesülni.

Egy új sérülésre rámehet az ember teste, de egy régi felzabálhatja a lelkét is.

Pierce Brown

Scroll to Top